Haladó Város

Haladó Város

Belvárosi autópályák

2019. március 19. - Haladó Város

Bár Magyarországon is vannak példák autó-centrikus belvárosi fejlesztésekre, (gondoljunk csak Budapesten a Rákóczi-Kossuth tengelyre vagy a Nyugati és Fiume úti felüljárókra), de szerencsére sehol nem került sor autópályák átvezetésére a városokon keresztül.

Amerikában viszont nem menekültek meg a városok. Mai szemmel nézve elképesztő, kétszintes autópályákat húztak fel, hosszútávú sebet ejtve városszerkezetben. A cikkben két olyan példáról lesz szó, ahol évtizedek után az autópályák elbontása és a környék helyreállítása mellett döntöttek.

 

Az autó-központú városok víziója az 1939-es new york-i világkiállításon jelent meg először. A General Motors által szponzorált Futurama nevű pavilonban az érdeklődők egy felhőkarcolókkal és autópályákkal átszőtt futurisztikus makettvárost tekinthettek meg. A Futurama egy olyan utópisztikus jövőt ábrázolt, ahol a középosztály a személygépkocsi segítségével gondtalanul ingázik a kertvárosi otthon és a belvárosi munkahely között. A közlekedési dugóknak és a baleseteknek addigra véget vetettek a többsávos autópályák, amelyek az autók gyors és akadálytalan haladását tették lehetővé.

Látogatók szemlélik a General Motors diorámáját az 1939-es világkiállításon

A dugóktól és a balesetektől eltekintve egész jól megjósolta a jövőt a General Motors. Az Egyesült Államokban a második világháború után ugyanis megindult az országot átszelő autópálya-hálózat kiépítése. Ez az autóipari lobbin kívül a hadászati célokat is szolgálta, biztosítva a gyors csapatmozgatást egy esetleges nukleáris háború esetén. Az építkezés nagyrészt központi költségvetésből történt, ami azzal járt együtt, hogy a vonalvezetésüket is központilag döntötték el, kevés helyet hagyva a helyi érdekképviseletnek.

A tervezés során a közlekedési mérnökök az urbanisztikai megfontolásokat figyelmen kívül hagyva az autópályákat vonalát a városokon keresztül rajzolták meg, annak érdekében hogy minél gyorsabb kapcsolatot létesítsenek az agglomeráció és a belvárosok között. Ez a történelmi városrészek ledózerolásával, valamint elszigetelésével járt együtt, drasztikusan megváltoztatva a városszerkezetet és a demográfiai összetételt. Ezzel egyidőben indult meg a fehér középosztály kivándorlása az amerikai városokból a szegregált, kertesházas külvárosokba. Ezt ösztönözte az is, hogy ezeknek az autópályáknak a használata ingyenes volt, innen a freeway elnevezés.

San Francisco tervezett autópálya-hálózata 1948-ban

A városnegyedek lerombolásával járó autópályaépítésnek végül a lakosok, urbanisták és a zöld aktivisták egyre szervezetebb és erősödő tiltakozása (highway revolt) vetett véget a 70-es években.

Az elmúlt három évtizedben pedig néhány esetben az autópályák lebontása és a rehabilitáció mellett döntöttek. Alább két amerikai példán kerül bemutatásra.

Embarcadero Freeway - San Francisco

Related image

A San Francisco főutcájának, a Market Streetnek méltó lezárása a Ferry Building, a kompkikötő állomásának az épülete, amely túlélte az 1906-os nagy földrengést is.

Nehéz ma elhinni, hogy a város egyik szimbóluma 30 éven keresztül egy kétszintes autópálya takarásában állt.

Az Embarcadero Freeway első részét 1959-ben adták át. Eredetileg a városon keresztül haladva egészen a Golden Gate hídig futott volna, de a tiltakozások hatására az északi szakasz végül nem épült meg. Az új autópálya, amelyen naponta 70-100 ezer autó haladt át, teljesen elvágta a várost a vízparttól és a Ferry Buildingtől. Az épület előtti villamosvonal is felszámolásra került.


Image result for embarcadero freeway

A következő évtizedekben számos kezdeményezés született az autópálya elbontására. Végül 1985-ben szavazta meg a városvezetés a Embarcadero Freeway elbontását, viszont egy 1987-es helyi népszavazáson elbukott a javaslat. A kínai közösség ellenezte az ötletet, mivel attól féltek, hogy a belvároson keresztül haladó gépkocsiforgalom csökkenése csődbe fogja vinni a Chinatown üzleteit.

Viszont nem sokkal később, 1989-ben a Loma Prieta földrengés súlyosan megrongálta a kétszintes autópálya szerkezetét és az elbontásról szóló vita újra terítékre került. Art Agnos polgármester történelmi lehetőségnek nevezte az alkalmat. A kérdés újra felkorbácsolta az indulatokat, 22 ezren írták alá a petíciót ami a kétszintes autópálya helyreállítását követelte. A Chinatown forgalma valóban megszenvedte a földrengést követő hónapokat a lezárt autópálya miatt. Ezért hogy nyomást gyakoroljanak a politikusokra a helyreállítás érdekében, a kínai közösség vezetője, Rosa Pak felszólította a kínai negyed kereskedőit, hogy a városházi szavazás napján zárják be az üzleteiket és vonuljanak az épület elé. A nagy ellenállás ellenére Agnos 6-5 arányban át tudta vinni az elbontásról szóló döntést.

Az intézkedés természetesen megosztónak bizonyult, és a 1991-es választásokon Agnos elbukta a polgármesteri címét. Az idő viszont őt igazolta.

Az autópálya elbontása teljesen revitalizálta a környéket. Helyét egy pálmafákkal övezett sugárút vette át, középen villamospályával. A néhai fel- és lehajtók helyén parkokat alakítottak ki. A Ferry Buildinget felújították, előtte pedig egy tágas teret hoztak létre, amelybe beletorkollik a város főutcája, a Market Street. Azóta több ezer új munkahely létesült a környéken és a félelmek ellenére a közeli Chinatown forgalma is nőtt.

Az Embarcadero jó példa arra, hogy az autóforgalom csökkentése pozitív hatással van a környék gazdaságára.

Image result for ferry building

Forrás: Reel SF

 

 Alaskan Way Viaduct - Seattle

Fotó: Washington State of Dept of Transportation

Seattle belvárosát a vízparttól 3.5 km hosszan elvágó kétszintes autópályát 1953-ban adták át, hat évvel az Embarcadero Freeway előtt.

Olyan jól sikerült, hogy utóbbi tervezése során a San Francisco Chronicle a már álló Alaskan Freeway képeivel illusztrálta, hogy a tervezett autópálya milyen esztétikai sebet fog ejteni San Franciscón.

Az Alaskan Way Viaduct a város nyugati oldalát kötötte össze észak-déli irányban, és naponta átlagosan 90 ezer autó haladt át rajta. San Franciscói társához hasonlóan Seattle-ben is egy földrengés pecsételte meg a szerkezet sorsát: 2001-ben a Nisqually földrengés megrongálta, és hosszas politikai csatározások után a lebontása mellett döntöttek.

A forgalmas Alaskan Freeway Viaduct-ot végül idén, január 11-én zárták le. Az ezt követő napokban gyalogosok tömege lepte el a kiürült autópályát, annak ellenére hogy a hatóságok tiltó táblákat helyeztek ki rajta.

dyctablucaa1tp9.jpg

A lezárás után a gyalogosokkal teli autópálya Seattle belvárosában (Fotó: Twitter)

A lezárást nagy médiafigyelem előzte meg, ugyanis sokan attól tartottak, hogy meg fogja bénítani a város közlekedését. Meglepetésre ez egyáltalán nem történt meg. A Seattle Times megpróbálta kideríteni, hogy mi lett az útvonalat használó 90 ezer autóval, ugyanis máshol nem növekedett számottevően a forgalom. Az adatok elemzése végén arra jutottak, hogy az autók egyszerűen eltűntek az utakról. A legtöbb arra járó ember a lezárás után egyszerűen váltott, és tömegközlekedést, telekocsizást vagy a kerékpározást válaszotta.

Urbanisták és közlekedési szakemberek számára nem volt újdonság a jelenség. Az ún. induced demand, a gerjesztett kereslet fordítva is működik. Ha csökkentik a úthálózat kapacitását, akkor csökken az autózók száma is.

Az új egyensúlyi állapot sajnos nem maradt sokáig. Az Alaskan Freeway lebontásáért cserébe ugyanis egy közel 4 milliárd dolláros (nem elírás, kb.1135 milliárd forintos), 2.8 kilométer hosszú alagúttal kompenzálták az autósokat, amely már átadásra is került.

Az elbontásra ítélt emeletes autópálya helyét a felszínen pedig egy 8-sávos (ebből kettő buszsáv), 34 méter széles út fogja átvenni. Természetes parkolók is kialakításra kerülnek az új út egyik oldalán. Így bár mindenképpen élhetőbb és barátságosabb lesz a környék, Seattle belvárosának vízpartja a jövőben is az autók birodalma marad.

 Alaskan Way Viaduct Tunnel

Az átadott alagút és az épülő út keresztmetszete (Kép: Washington State of Dept of Transportation és Seattle Times)

A bejegyzés trackback címe:

https://haladovaros.blog.hu/api/trackback/id/tr3214633252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása